5 dolog, amit soha ne mondjunk egy tinédzsernek

A tinédzserek hangulata meglehetősen változékony. Egy hullámvasútra emlékeztetnek bennünket, hiszen az egyik pillanatban még tombolnak és záporoznak a könnyeik, míg a másik pillanatban, örömükben ugrándoznak és sikítanak. Ki ismeri ki őket? Ki tudja, hogy ki, mikor és mire számíthat velük kapcsolatban? Mivel ennyire változékony a hangulatuk, ezért sok esetben nagyon érzékenyek is. Nagyon nem mindegy, hogy hogyan, milyen hangnemben és mit mondunk nekik, hiszen könnyen megbántódhatnak. Mutatjuk, hogy melyik az az 5 dolog, amit semmiképpen se mondjunk a tinédzser gyermekünknek.
Bánjunk óvatosan a szavakkal - 5 dolog, amit soha ne mondjunk egy tinédzsernek –hiszen súlyuk van.

1. Nem érdekelsz te sem és az sem, amit mondani akarsz!

Ezzel a mondattal azt fejezzük ki, hogy a tinédzser nem a család tagja, mert ha annak tartanánk, akkor soha nem hagyná el ilyen, vagy ehhez hasonló mondat az ajkunkat. Csak óvatosan a szavakkal, hiszen csak egyetlenegyszer is elegendő azt mondani a kamasznak, hogy nem érdekel bennünket a mondanivalója, a jelenléte, a jövőben tenni is fog azért, hogy minél kevesebbet lássuk, és hallatni sem fogja a hangját, hiszen mi nyíltan és világosan közöltük vele, hogy nem vagyunk rá kíváncsiak.

2. Még nem vagy felnőtt, hogy saját döntéseket hozz!

Ez egy nagyon veszélyes mondat, hiszen ezzel azt fejezzük ki a gyermek felé, hogy egyáltalán semmilyen döntést ne hozzon, ha mégis megteszi, azokért semmi esetre se vállalja a felelősséget, mert hiszen úgy gondolhatja, ha hibázik is, mi megmondtuk, hogy úgysem hoz jó döntést. A kamasznak igenis meg kell hoznia a saját döntéseit, hiszen ezzel is az önállóság útján terelgetjük. Előbb-utóbb úgyis döntenie kell fontos kérdésekben, miért ne kezdhetné el ezt idejekorán? Mit lesz, ha téved? Nem kell megijedni, hiszen abból is tanulhat. Mi, felnőttek is sok esetben hozunk olyan döntéseket, amelyekre nem vagyunk büszkék, a gyermek is sokat tanulhat a hibáiból, sőt mi több, egy-egy rossz határozat még a hasznára is válhat.

Családi magazin cikk közepi banner

3. Én előre szóltam!

Egy kamasz sem szereti ezt a mondatot hallani, de még egy felnőtt sem. Ez a mondat kicsit okoskodásnak tűnhet, olyan benyomást kelthet másokban, hogy mi aztán szentek vagyunk, és mi aztán mindig, mindenre tudjuk a választ. Természetesen, lehet és kell is a gyermekkel beszélni a helytelen döntéseiről, a kudarcokról, de nem szabad előadni a mindentudót, az okoskodó felnőttet, mert hiszen egy felnőtt sem tud mindent, egy felnőtt sem láthatja előre egy-egy döntés következményeit.

4. Ezt megtiltom!

Milyen édes tud lenni a tiltott gyümölcs. Ha visszagondolunk a saját kamaszkorunkra, akkor az emlékeink közül mi is előszedhetjük azokat a cselekedeteket, amelyeket ennek a mondatnak a hatására tettünk meg. Minél jobban tiltanak valamit, annál jobban vágyunk rá. Egy kamasz, aki éppen csak el kezdte felfedezni a felnőttek világát, nem fog ellenállni a kísértésnek. Ha azt mondjuk, ne próbáljon ki valamit, úgyis megteszi. A tiltás helyett, a nyílt kommunikáció sokkal, hasznosabb lehet. Az őszinte beszélgetés segíthet, hogy a kamaszunk valóban odafigyeljen arra, amit kérünk tőle.

5. Nem kellene lefogynod, híznod, kozmetikushoz menned?

A kamaszok olyan hormonális változásokon esnek keresztül, amelyek hatással vannak a külsejükre, a bőrük állapotára, a testalkatukra. Egy tinédzser lelkén mély sebet is ejthetünk, ha megjegyzéseket teszünk a kinézetére, a pattanásaira, az alakjára. Amennyiben jó a szülő és gyermek kapcsolat, úgy tapintatosan fel lehet hívni a kamasz figyelmét arra, hogy ideje egy fürdésnek, vagy oda adhatjuk neki a kozmetikusunk telefonszámát, de kigúnyolni és sértegetni olyan dolog miatt, amiről nem tehet, soha sem szabad, hiszen ezzel mély fájdalmat okozhatunk neki.

Kapcsolódó cikkek

A család tagjainak össze kell fogni - hogyan adjuk a legjobbat a családunknak?- hiszen nem egyetlen ember felel a boldogságért.

Hogyan adjuk a legjobbat a családunknak?

A család akkor kovácsolódik egységgé, ha abban mindenkinek megvan a feladata és senki sem szeretne benne tökéletes, főleg nem mártír lenni. Mégis, hogy adhatjuk a legjobbat a családunknak? A cikkből kiderül.

A szülő-gyermek kapcsolat erősítése - Apa-fia kapcsolat erősítése, avagy mire taníthatja egy apa a fiát- a kapcsolat meghatározza a fiúgyermek jövőjét.

Apa-fia kapcsolat erősítése, avagy mire taníthatja egy apa a fiát

A szülő-gyermek kapcsolat erősítése nagyon fontos. Mint ahogyan a lánygyermek is sok mindent megbeszél az édesanyjával, így az is lényeges, hogy a fiúgyermek bizalommal fordulhasson az édesapjához. A cikkből kiderül, hogy egy jó apa, milyen dolgokra tanít

Kamaszoknak adunk ötleteket - 7 időtöltési ötlet tinédzsereknek – a szabadidő megfelelő eltöltésére.

7 időtöltési ötlet tinédzsereknek

Nagyon sok olyan program kimarad most a tinédzserek életéből, ami miatt talán, túl sok szabadidővel rendelkeznek. A cikkben ötleteket adunk a szabadidő hasznos eltöltésére.