Hogyan segítsünk a gyermekünknek, ha bántalmazás áldozatává válik?

A bullyingnak, vagy bántalmazásnak, több típusa is létezik. E szerint megkülönböztetünk szóbeli, azaz verbális és fizikai bántalmazást. Mindkettő károsan hat a gyermek személyiségfejlődésére. Sajnos, a zaklatás, a bántalmazás, nem csupán az iskolában, nagyobb gyermekek között fordulhat elő, hanem már az óvodában is.
Hogyan segítsünk a gyermekünknek, ha bántalmazás áldozatává válik?

Mi is az a bántalmazás?

Nyilvánvaló, hogy egy hároméves gyermek még nem azért bántja a kis társát, hogy szándékosan ártson neki. Sem szavakkal, sem tettekkel nem azért csap a másik gyermek hátára, vagy használ csúnya szavakat, mert az a célja, hogy a másiknak lelki vagy testi fájdalmat okozzon. A bántalmazás ugyanis ártó szándékkal jön létre, vagyis verbálisan és fizikailag is az a zaklató, a bántalmazó célja, hogy fájdalmat okozzon a másiknak.

A bántalmazás, és ami mögötte van

Iskolában vagy óvodában a bántalmazók általában a fiúk közül kerülnek ki, és az áldozatok is gyakran hímneműek. Természetesen, a lányok sem szentek, de míg a lányoknak elsősorban a verbális, a fiúknál a fizikai bántalmazás szerepel első helyen. Az, hogy kiből válik zaklató, sok minden függvénye. A családi minta ebben az esetben is rendkívül meghatározó. Amennyiben a gyermeket otthon gyakran és rendszeresen bántalmazzák, úgy belőle is válhat zaklató. Azonban többnyire nem szándékosan bántalmaz másokat, hanem a benne felgyülemlett feszültséget ily módon próbálja levezetni.

És kik lesznek az áldozatok? Nyilván, egy sérülékenyebb, érzékenyebb gyermekből hamarabb válik áldozat, mint abból a gyermekből, aki képes kiállni az igazáért és meg tudja védeni magát másokkal szemben. Konkrétan nem lehet megmondani, hogy mely gyerekek szenvednek el több támadást a társaiktól, hiszen a gyermekek szemében mindig „más”, az a bizonyos „más”. Vagyis többnyire olyan gyermekeket bántanak, akik marginalizálódnak, akik a perifériára szorulnak. Míg az egyik osztályban egy szegényebb családból élő gyermeket a szárnyaik alá vesznek, más gyermekközösségekben kiközösítenek.

Családi magazin cikk közepi banner

A felnőttnek kell ébernek lenni

A gyermekbántalmazás súlyos dolog. Akkor is, ha a szülő vét a gyermeke ellen, akkor is, ha a korosztályából zaklatja valaki a gyermeket. A gyermek nem csak fizikailag, de mentálisan is sérülhet. A folyamatosan fennálló bántalmazás depressziót és szorongást generálhat a gyermekben, ami nem csak az egészségi állapotára lesz negatív hatással, de a későbbiek folyamán, deviáns viselkedési mintázatot is elsajátíthat, főleg, ha deviáns csoportokhoz csapódva előtérbe kerül a drog - és az alkoholfogyasztás.

A bántalmazás áldozatai nem fogják jól érezni magukat az iskolai környezetben, sokat hiányozhatnak az órákról és ezzel az iskolai teljesítményük is csökken. Amennyiben a szülő sem figyel fel a gyermekében dúló változásokra, úgy a gyermek számára minden biztonsági pont megszűnik, ezért olyan emberekkel veszi magát körül, akik valami miatt szintén csalódtak nem csak a társaikban, de a felnőttekben is.

3 fontos dolog a bántalmazással kapcsolatban:

1. A szülő és a gyermek közötti megfelelő kommunikáció és a bizalom a legfontosabb, hiszen a gyermek csak abban az esetben ismerheti meg a bullying fogalmát, ha a szülővel erről is nyíltan lehet beszélgetni. Amennyiben a gyermek megbízik a szüleiben, úgy a gondjaival is könnyebben és bátrabban fordul majd hozzájuk.

2. A gyereknek tudnia kell, hogy mit jelent az, hogy zaklatás, kik a zaklatók, kik az áldozatok, de az úgynevezett szemlélődő szerepet is ismernie kell. A szemlélődők azok, akik nem részesei közvetlenül a bántalmazásnak, ők pusztán csak szemtanúi a történéseknek, így ők is sokat tehetnek, hogy a zaklatás abbamaradjon, vagy ne maradjon következmények nélkül. A gyermeknek meg kell tanulnia, ha bántalmazást tapasztal a környezetében, mindenképpen jeleznie kell azt egy felnőttnek.

3. A gyermeknek tudnia kell, hogy nem csak a való életben lehet zaklatás áldozata, hanem az online világ is tele van veszélyekkel. A felvilágosítás itt is minden esetben a szülő feladata.

Kapcsolódó cikkek

Család dinamika és családi boldogság

Család dinamika és családi boldogság

A család dinamika meghatározója a családi szerepek. A család diszfunkcionálisan is működhet, amely megszüntetésében a családterápia sokat segíthet.

Elszaporodtak a bringabuszok Barcelonában, és remélhetőleg Budapesten is egyre több ilyen lehetőség lesz

Elszaporodtak a bringabuszok Barcelonában, és remélhetőleg Budapesten is egyre több ilyen lehetőség lesz

Gyerekek és szüleik együtt tekernek bringabuszos konvojokban Barcelonában és környékén reggelente.

A családot sok minden összetarthatja - Az erős család 5 ismérve – ettől válik erőssé.

Az erős család 5 ismérve

Az erős családban a tagokat szeretet köti össze. Erős család az, amelyben a gyerekek jól érzik magukat és nekik is lehetőségeik van a véleményük elmondására. Egy erős családban a humor is központi szerepet kap. Milyen még egy erős család? A cikkből kiderü