Miért játsszunk anyukásat?

„Játsszuk azt, hogy te vagy az apuka, én pedig az anyuka, és a kislányunkat meg kell büntetni, mert rosszat csinált” – azzal hasra fekteti a hajasbabát, és alaposan elfenekeli, miközben a baba helyett síró hangot ad ki, majd mint szigorú anyuka komoly hangon megszidja. Te pedig csodálkozva figyeled, és magadban kissé aggódni kezdesz: honnan vesz ilyeneket a gyereked, hisz soha nem szoktátok megverni, bár tény, hogy az anyai dorgálás némiképp ismerősen cseng. Hogy is van ez?

Eszköz az érzelmek és a feszültség kezelésére

Fontos tudnod: semmi gond sincs, ha az óvodás korú kislányod vagy kisfiad ilyesfélét (vagy akár ennél durvább történetet) játszik el: pontosan azt teszi, ami az életkori szükséglete. Azaz szimbolikus játék segítségével dolgozza fel a világot és saját élményeit – jelen esetben azt, hogy valamilyen stressz érte, és vegyes indulatok kavarognak benne. A kisgyerek azáltal, hogy újrajátszik (vagy egyszerűen csak eljátszik) egy jelenetet, ami foglalkoztatja – és ami sokszor áttételesen jelenik meg –, a problémát önmagán kívülre helyezi, ami több nyereséggel is jár. Egyrészt a nehézség megjelenítése közben egyúttal értelmezi is önmaga számára az eseményeket, mintegy rendet tesz általa a saját kaotikus belső világában. Másrészt a nehéz érzések le/kijátszása csökkenti a belső feszültségét, és megszelídíti a hozzájuk kapcsolódó indulatokat. Ne essünk tehát kétségbe, ha gyermekünk történetei időnként agressziót is tartalmaznak, nem kell tiltani vagy helyteleníteni, sőt. Fontos, hogy mi magunk is elfogadjuk, hogy bizony a mi mégoly tündéri kisgyermekünk is érez dühöt, féltékenységet, gyűlöletet stb., és segítjük őt, ha azt érezheti, hogy joga van ehhez. Természetesen játék közben finoman lehet terelgetni ebben, jó például, ha megnyugtató feloldással ér véget a játék.

Használjuk tudatosan is

A szerepjátékot mi magunk is kezdeményezhetjük és használhatjuk arra, hogy közelebb kerüljünk gyermekünk belső világához, és segítsük őt megnyílni. Különösen hasznos ez, amikor azt gyanítjuk, hogy valami bántja, de akár rendszeresíthetünk is az oviból hazaérve egy ismétlődő szerepjátékot. Vegyünk elő egy plüssállatot vagy kesztyűbábot, a kicsire pedig adhatunk egy kedvenc fejmaszkot, és próbáljuk meg egy kíváncsi állatfigura szerepébe bújva kipuhatolni, hogy mi történt a mi kis egérkénkkel aznap, mi foglalkoztatja. Ez egyszerre lehetőség a közös játékra és arra, hogy többet tudjunk meg gyermekünkről, osztozhassunk az élményeiben, illetve hogy az esetleges feszültségek feloldódjanak benne. Ezek a meghitt közös pillanatok megerősítik benne a biztonság és a bizalom érzését. A tudat, hogy mindig, minden körülmények között számíthat ránk, nálunk elfogadást és megnyugvást talál – egy életre munícióval látja el gyermekünket az érzelem- és konfliktuskezelés terén.

Elsősorban örömforrás

Persze a szerepjáték nemcsak a nehéz érzések levezetésére szolgál, hanem önmagában örömforrás. A három-négy éveseknél a szerepjáték lényege a felnőttek utánzása: itt maga a cselekvés az érdekes, a játék örömét az adja, hogy a gyerek a szerep révén mintegy felnőtté válhat, például anyukaként főz, dolgozni megy, lefekteti a gyereket, óvó néni, dadus, boltos, stb. A pozitív érzelmek megjelenítése is gyakran része a szerepjátéknak: hogy a családtagok szeretik egymást, boldogok. A kisgyerek számára ez a funkció ugyanolyan fontos, mint a feszültség levezetése, mert ez jó érzéssel tölti el, és biztonságérzetet ad neki. A négy-öt éveseknél már nem elég a cselekvés utánzása, számukra a tárgyak teszik érdekessé a játékot, mert azok hitelesítik a szerepet: kell a sztetoszkóp az orvosnak, kiskonyha az anyukának és így tovább. A nagyobbaknál aztán, öt-hat éves kortól maga a szerep válik lényegessé, mely a társas viszonylatok rendszerében nyer értelmet, azaz kitágul a szerepháló: az iskolás játékba a tanító néni mellé kell sok kisdiák, van köztük jó és rossz, és jönnek a szülők is, stb. Itt már valódi szerepjátékról van szó, egy sor szabálynak kell megfelelni, közben pedig a gyermeknek rengeteg féle azonosulási lehetősége van a különböző szerepeken keresztül.
Bár a szerepjátékot is lehet egyedül játszani, a fantázia és játékszerek segítségével kiegészítve a hiányzó szereplőket, a szerepjátéknak óriási hozadéka, hogy általa egyre nagyobb teret kapnak a játékban a társkapcsolatok.

Fantázia és vágyteljesítés

A kötetlen fantáziajátékokban, amelyekben központi szerepet kap a kitalált, mesés történet, a gyermek maga állítja fel a csakis ott és akkor érvényes szabályokat, tág teret engedve a fantáziának és kreativitásnak. Szeretnek például a hétköznapok ellentétébe átfordított helyzeteket eljátszani a plüssállatokkal, mintegy igazságot szolgáltatva: a gyenge egérke győz az erősebb elefánt fölött, stb. Ha együtt játszunk, hagyjuk, hogy ő irányítsa a játékot, valósítsa meg elképzelését. A rendezkedés az omnipotencia érzését kelti, azaz hogy bármilyen csodás dolgot beteljesíthet, ami jó érzéssel és a világ igazságosságába vetett bizalommal tölti el. Nem utolsó sorban minden szerepjáték közben fejlődik a gyermek beszéd- és önkifejező készsége, ami az egyéb kognitív képességeire is pozitívan hat.