A család és az időbeosztás

Ahogy nőnek a gyerekek, úgy egyre nehezebben lehet megszervezni a család mindennapjait, hiszen a gyerekeknek már egyéb elfoglaltságaik is lehetnek a kötelező tanórák mellett. A szülők is dolgoznak, és természetesen, a munka mellett, más programok, feladatok is vannak, amelyeknek eleget kell tenni. A családi időbeosztás, naptárkészítés, azért is nagyon hasznos, mert egyrészt a gyerekeknek is szükség van arra, hogy egy rendszer legyen az életükben, illetve ez nagyon sok terhet vesz le a család válláról, hiszen az összevisszaság, a napi káosz, sok stressz forrása lehet.
A szervezettség megoldása - A család és az időbeosztás a szülők feladata.

Bármilyen naptár jó

A család használhat analóg, vagy digitális naptárt, a lényeg, hogy mindenki időbeosztását össze lehessen hangolni, és mindenki napirendje világos legyen, minden családtag számára. A legjobb egy központi helyre felfüggesztett beosztási rend, naptár, amelyen lehet módosítani a dátumokat, a már beírt szövegeket, így bármilyen változás is adódik, azt mindenki látja. Egy ilyen naptár akkor nagyon hasznos, ha a gyerekek már iskolások, de még nem kamaszok, azaz önmagukban még nem tudnak közlekedni és a szülők hordják őket különórákra. A fali naptár a szülők számára is sok-sok információt nyújt, hiszen így mindig látják, hogy kinek, mi a teendője, és nem fordulhat elő, hogy a gyermek nem jutott el az edzésre, vagy elfelejtették az iskolai farsangot.

Családi magazin cikk közepi banner

A digitális és a fali naptár egy-egy előnye

A fali naptár azért is nagyon jó megoldás, mert ha azt egy központi helyre függesztjük, akkor az a család minden tagja számára láthatóvá válik. Lehet használni különböző színű filctollakat az eltérő jelölésekre, vagy az egyes családtagok napi, heti, havi programjainak a megkülönböztetésére. A fali naptár egyik hátránya, hogy gyakran rá kell pillantanunk, hogy tudatosítsuk, rögzítsük az adott feladatokat, ezzel ellentétben, a telefonunkon lévő naptár, jelzéssel figyelmezett, ha éppen közeledik valamilyen esemény, vagy program, amelyet rögzítettünk a naptárunkba.

A családi vacsora is jó alkalom az egyeztetésre

Manapság időből van a legkevesebb a családoknak. Vacsora közben is meg lehet tárgyalni a családtagok programjait, így rögtön vacsora után be is lehet írni a friss információkat, illetve a már nem aktuálisakat ki is lehet húzni onnan. A tervezésnek fontos szerepe van minden család életében, hiszen csak így lehet felkészülni rendesen a következő napokra, csak így nem felejtjük el, hogy kinek, mikor kell mennie fogorvoshoz, vagy meg tudják e oldani a szülők, hogy ki menjen a gyerekért az iskolába, ha mindkét szülőnek halaszthatatlan dolga van a munkahelyén. A naptárazás, a tervezés, a közös szervezés, még szorosabbá is fűzheti a családtagok közötti érzelmi köteléket.

Kapcsolódó cikkek

6 ok, hogy megtanítsuk a gyermeket főzni

6 ok, hogy megtanítsuk a gyermeket főzni

A gyermek készségeit és képességeit is fejlesztjük azzal, ha megtanítjuk sütni és főzni. Nem mellesleg, az önálló életre is felkészítjük ezzel.

Hogyan segítsen a gyermek a konyhában?

Hogyan segítsen a gyermek a konyhában?

Már az egészen kicsi gyermeket is bevonhatjuk a házimunkába, az otthonai, akár a konyhai feladatok elvégzésébe. Mutatjuk az ötleteket, miben segíthet a gyermek.

A szervezettség megoldása - A család és az időbeosztás a szülők feladata.

A család és az időbeosztás

A családokban nagy szerepe van a tervezésnek és a szervezésnek. Ebben segítségükre lehet a digitális naptár, vagy a falra rögzíthető fali naptár, amelyen mindig kihúzhatjuk a már nem aktuális információkat, illetve új programokat is könnyedén a naptárra í