Tomatis módszer

Alfred Tomatis terápiáját már Magyarországon is alkalmazzák.
Tomatis módszer - Tomatis terápia - Tomatis tréning - Blaschek László interjúja

A hangok hídja, az agyhoz köthető problémák gyógyítása zenével

Nemrég magyarul is megjelent Normen Doidge: Hogyan gyógyul az agy című könyve. A nyolcadik, ”Hangok hídja” című fejezetében olvashatunk részletesen Alfred Tomatis életéről, gyógyító eljárásának történetéről, a nevéhez fűződő audio-psycho-fonológiáról, amely hanghullámokkal, emberi hang, ill. zenei stimulációval nyújthat megoldást diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, hiperaktivitás, viselkedészavar, beszédfejlődés, beszédértés, logopédiai problémák, mozgásfejlődési és más nehézségek esetében gyerekeknek, de sok esetben felnőtteknek is. Blaschek László interjúja.



Unger Ágnest, a módszer egyik hazai képviselőjét arról is kérdeztük, hogyan és miért találkozott a
Tomatis Módszerrel?

A gyermekem fejlődésében érzékeltem elmaradást, ennek kapcsán találkoztam a módszerrel. A beszédértésével és finommotorikájával voltak gondjai, bizonyos mozdulatok, kézmozgások komoly nehézséget jelentettek neki. Egy mozgásfejlesztő hívta fel figyelmemet a Tomatis módszerre. Miután többször is ajánlotta ez a mozgásfejlesztő nekem ezt a módszert, próbáltam tájékozódni, keresni az interneten. Ráleltem különböző fórumokra, ahol nagyon pozitívan nyilatkoztak róla. Sokan írták, hogy nagyon sikeres volt számukra. De a tréning és a módszer legközelebb Bécsben volt megtalálható és elérhető. De azt láttam, hogy Kanadából Ausztráliáig mindenhol van, a világ valamennyi táján használják és alkalmazzák sok évtizede. Ám Magyarországon akkor még éppen nem volt képviselője a módszernek.

Sikerült megoldani Bálint problémáját?

A beszédértési problémái gyakorlatilag néhány hónap alatt elmúltak. A finommotorikájának fejlődése is teljes egészében elindult. S amíg vele tréningre jártunk és az ő problémái rendeződtek, addig én menet közben, párhuzamosan elkezdtem tanulni a Tomatis módszert.

Mit jelent a Tomatis Terápia?

A tréning egy francia orvosprofesszor, Dr. Alfred A. Tomatis (1920-2001), majd fél évszázadon át gyűjtött tudományos felismerésein alapszik, és az általa megtervezett, kifejlesztett készülékekkel végzik. Jóllehet az alkotó orvos, a módszer viszont pedagógiai, gyógypedagógiai jellegűnek tekinthető. Határterületen mozog, hisz hatással van különféle készségekre, tanulásra, a fejlődés, a beálló változások pedig a pszichében is jótékony változásokat idéznek elő.

A módszer a világ számos pontján elterjedt, népszerű és gyakorlati módszer, sok országban pedig állami finanszírozással is igénybe vehető. Valódi segítséget és megoldást nyújt olyan problémák esetében, amelyekre nem született hatékony terápia, gyógyító eljárás. Módszerét évtizedek óta sikeresen alkalmazzák világszerte, felfedezését, megfigyeléseit pedig elismerte, bizonyítottnak tekinti a párizsi Természet- és Orvostudományi Akadémia. Ám hazánkban, egyenlőre, kevesekhez jut el, kevés gyermek és felnőtt életét javítja, teszi élhetőbbé.

Mikor lesz Tomatis képzés Magyarországon?

Tavalyi év folyamán indítottam el a magyarországi képzést. Sok jelentkező van a képzésre, mert nagy igény, nagy szükség van erre az egyedülálló gyógymódra. Szerencsére, nagyon sok a vidéki jelentkező, érdeklődő. Sokan nem tudják megoldani azt, hogy Budapestre járjanak, kisgyerekek vannak a családban stb., egyszerűen fizikailag nem tudják megvalósítania a tréningre járást. Ezért célul tűztem ki a vidékiek képzését, egy országos hálózat megszervezését. Sajnos a pandémia megakasztott minket is, de a következő hónapokban ők is elkezdenek dolgozni. Így lesz Győrben, Miskolcon, Kecskeméten egy-egy új kolléganő, illetve Siófokon is remélem, hogy rendeződnek a nehézségek és az a kolléganő is el tud indulni, illetve még a 16. Kerületben lesz egy új kolleganő.

Miben segít a Tomatis módszer?

Elsődlegesen a kommunikációra van nagyon jó hatással. A kommunikációnak teljes palettáját kell elképzelnünk, a beszédindítástól, a hangképzési problémákon át a beszédhibákig. A szövegértési nehézségek esetén, írás-olvasási, idegennyelv tanulási gondok esetén is segíthet. De ide tartozik akár a metakommunikáció teljes palettája, a szemkontaktustól kezdve, értelemszerűen, a hanghordozás, hangsúly, ritmus is. Ez az elsődleges célpont a tréningeken.

Ki a leghíresebb szóvivője a világon a módszernek?

Gerard Depardieu pl. önéletrajzi írásában egy egész fejezet mutatja be a Tomatis terápiát – hiszen óriási problémákkal küzdött, amelyek megakadályozták színésszé válását. Depardieu életrajzi könyvén kívül különböző riportokban is mesél, melyeket a YouTubon meg is lehetett nézni. Elmeséli, hogy megkereste Tomatist, mert színész szeretett volna lenni. Az orvos felfigyelt arra, hogy páciense egy zseniális tehetségű ember, aki valahogy nem jut egyről a kettőre. Ingyen bocsátotta rendelkezésére a módszert. Röviden Depardieu úgy nyilatkozott Tomatis tette őt színésszé. Hangját, orgánumát, azt a kiállást, amit tőle ismerünk, ennek a módszernek köszönheti, ennek révén tudta kihozni saját magából.

Mit jelent a módszer a gyakorlatban?

A tréninget általában egy tesztsorral kezdjük. Általában, de nem mindenki képes a teszteket elvégezni, hiszen kb. fél órán keresztül komoly koncentrációt igényel és meglehetősen monoton. Ilyenkor a tünetek, problémák alapján alakítjuk ki a tréning programját.

A kliens megkapja a speciális fejhallgatót, amiben a szokásos jobb és bal oldalon kívül a koponyáján fölül egy úgy nevezett csontrezgő szól. Többnyire Mozart vagy Strauß zenéi, gregorián énekek szólnak a fejhallgatóban, de a gyerekek leginkább saját édesanyjuk módosított hangját hallgatják. A kommunikáció gyökerei ugyanis visszanyúlnak az anyaméhbe. Az ott hallott hangok adják a beszédhangok, ritmus, hangsúly alapjait, így az édesanya hangja különös lendületet ad a kommunikációs problémák gyors javulásának. Ráadásul az anya a gyermekkel együtt átesik a tréningen, tehát a megidézett magzati emlékeket is együtt élik át.

A zenéket frekvenciákra bonjuk, szűrjük és a hallgató számára kiszámíthatatlan módon szaggatva szól. Hol csak a magas, hol csak a mély hangokat lehet hallani. Ugyan nem egy koncertélmény, de ezzel jól lehet edzeni a középfül izmait, illetve az agynak lehet a hangok pontos észlelését megtanítani.

A tréning végén a kliens egy mikrofonba olvas, beszél, énekel, amit szintén hasonlóan manipulálva hall azonos időben, adott esetben zenei kísérettel a speciális fejhallgatóval. Aki így tud értően, folyékonyan olvasni, annak az iskolában könnyű dolga lesz.

A tréning során a fülön keresztül juttatunk el impulzusokat az idegrendszerbe. A fülben található az egyensúlyi szerv, így egyúttal ezt is stimulálva. Ez egy kicsi szerv, azon túl, hogy az egyensúlyban van szerepe, sok más dologban is fontos és meghatározó szerepet játszik. Alapvető szerepe van a mozgásokban, a test izomtónusától kezdve, de kapcsolatban van gyakorlatilag a teljes testünkkel és a teljes mozgásunkkal. Mozgáskoordinációnkat, finommozgásunkat is alapvetően meghatározza.

Tomatis szerint nem az agy része a fül, az egyensúlyszerv, hanem az egyensúlyszerv köré nőtt az agy, ennek része, amit maga köré növesztett?

Valóban sok frappáns és radikális megfogalmazása volt Tomatisnak, de nem áll távol az igazságtól ez a gondolata sem. Évtizedeken át gyógyított operaénekeseket, az így tett felfedezéseit alakította egységes gyógyító módszerré.

Van a témába vágó magyar nyelvű irodalom?

Norman Doidge: Hogyan gyógyul az agy? című könyvét Park kiadó adta ki nemrég magyarul. Egy fejezet olvasható benne Alfed Tomatisról is. Mást sajnos nem olvashatunk magyarul, magam is még német nyelven végeztem el a képzést.

Miért nem népszerűbb ez a módszer Magyarországon, ha valóban olyan sok féle probléma esetén nyújthat segítséget gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt?

Évtizedek óta próbáljuk ezt a lehetőséget a köztudatba beemelni. Magam szinte valamennyi olyan fórumot megjártam, ahol áttörés, változás lett volna elérhető. Azokon a személyeken túl, akik érintettségük okán, eljutnak hozzánk és megoldást kapnak arra, amire sehol máshol nem tudtak megoldani, nem tudtunk senkit motiválni abban, hogy egy országos hálózatot kiépítsünk, támogatókat szerezzünk, vagy más módon tegyük elérhetővé a módszert szélesebb körben.

Milyen esélyt lát a hazai orvosi és pszichológiai integrációjára?

A magam szerény eszközeivel és a többnyire valamilyen érintettség okán bevonható szülőkön kívül egyenlőre, másra nem számíthatunk. Azok, akik közülük a módszert is hajlandók megtanulni és beruházni a gyógyító eljárásba, azokkal igyekszem közösen országos lefedettséget, elérhetővé tenni, biztosítani a lehetőséget mindenki számára egy teljesebb, egészségesebb színesebb élethez.

Kapcsolódó cikkek

Tomatis módszer - Tomatis terápia - Tomatis tréning - Blaschek László interjúja

Tomatis módszer

Alfred Tomatis terápiáját már Magyarországon is alkalmazzák.

A családok együtt is mozoghatnak - Fitnesztippek családoknak

Fitnesztippek családoknak

A sport mindenkinek jót tesz. Nem csak a testtel, a lélekkel is csodákat művel. A családoknak javasolható a közös mozgás, nem csak a testi egészség érdekében, hanem a szorosabb családi kötelék kialakítása miatt is.

A család immunrendszerének erősítése 5 módon

A család immunrendszerének erősítése 5 módon

Az immunrendszer védelme kiemelten fontos. Amennyiben nem táplálkozunk egészségesen, az immunrendszerünk meggyengül, így teret és lehetőséget adunk a kórokozók támadásainak.