Játék és tanulás egy helyen – Gyerekszoba iskolásoknak

Ebben az életkorban érdemes fokozatosan változtatni a szoba berendezésén.
Gyerekszoba iskolásoknak

Amikor szeptemberben elkezdődik az iskola, akkor olyan új feladatok is szerepet kapnak a gyerekek életében, amikkel korábban nem kellett számolni. Ezek közé tartozik a tanulás, illetve a házi feladatok elkészítése. Mivel az óvodából az iskolapadba került gyerekek még így is elég aprónak számítanak, meg kell hagyni a teret számukra a játékhoz, illetve természetesen a pihenéshez is. Mivel ez a korszak két szempillantás alatt elérkezik az életünkben, készüljünk fel rá, de semmiképpen se essünk pánikba!

Nem kell azonnal a feje tetejére fordítani a korábbi berendezést, ha nem szeretnénk mindent megváltoztatni, viszont minden esetben foglalkozni kell néhány részlettel. Ezek közül az első, ami talán a legfontosabb, hogy kialakítsunk egy tanulásra alkalmas részt. Ehhez elsődlegesen szükséges egy íróasztal beszerzése, amit megtehetünk az RS Bútor áruházaiból. Itt nagyon fontosak a fények, ezért amennyiben természetes fényt nem tudunk biztosítani, mindenképpen gondoskodjunk asztali lámpáról. Fontos továbbá, hogy elérhető távolságban legyenek polcok, fiókok, ahol a tanuláshoz szükséges kellékek tárolhatóak.

Ebben a korban a gyerekek még sokat játszanak, ezért szükségük van az ehhez kellő helyre is. Ezt biztosíthatjuk játszószőnyeggel, de ami a legfontosabb, hogy emellett legyen elég tárolónk. Mivel ilyenkor jellemzően úgy kezelik a mütyüröket, apró játékokat, mint egy télre készülő mókuscsalád, szemfülesnek kell lennünk, hogy ne uralkodjon el a káosz a szobában; ideális megoldást kínálnak a tárolódobozok, puffnak kialakított dobozok.

Sose becsüljük alá a pihenés jelentőségét! Egész életünkben meghatározó szereppel bír az alvással töltött órák száma, az újszülöttkortól egészen az aggkorig, vagy még tovább, tehát nagyon fontos, hogy mennyit és hogyan tudunk aludni. Az iskolásunknak biztosítsunk kényelmes és megfelelő matraccal ellátott ágyat, ezzel is biztosítva számára a kellő nyugalmat és energiagyűjtési lehetőséget.


Kapcsolódó cikkek

Beszélgetésindító vacsora közben

Beszélgetésindító vacsora közben

A kommunikációnak fontos szerepe van a családi kapcsolatokban. Néhány tippel segítünk, hogyan kezdeményezzünk beszélgetést a gyerekkel.

A békés, nyugodt otthon megteremtése

A békés, nyugodt otthon megteremtése

Egy szépen berendezett otthonban, még a lelki békénket is könnyebben megtalálhatjuk. A gyerekes családokban elsősorban a kényelemre kell törekedni és arra, hogy jól érezzük magunkat az adott lakásban.

A gyermek boldogságához vezető utak

A gyermek boldogságához vezető utak

A gyermek boldogsáságnak megteremtésében a szülőnek kiemelt feladatot szükséges vállalni. Tippeket adunk, hogyan, és milyen módon tehetjük boldoggá a gyermekünket.